Az Ég kerek, a Föld szögletes, az ember pontosan középen van. Én legalábbis fél évig a Középső Birodalomban vagyok, ez a blog itteni élményeimről szól.

Mindig nagyon vacak közhelynek éreztem az "ellentétek országa" meg az "élő paradoxon" és hasonló szövegeket, de az első napomat mégis ez a benyomás határozta meg.

Persze lehet, hogy nem is annyira paradoxonokról van szó, mintsem arról, hogy más a dolgok struktúrája keleten. Már Tokióban járva is meglepett, hogy a cyberpunkot megihlető futurisztikusság csúcsának tartott metropolisz időnként megdöbbentően második/harmadik világbeli jegyeket mutat. Pedig valójában ezek legtöbbször nem a fejletlenség jelei, csupán a miénktől eltérő kultúrát jelzik (például az utcákon üvöltöző vendégcsalogatók), amit az ember zsigerileg civilizálatlansággal párosít - ennyire beleeszi magát az emberbe a nyugat felsőbbrendűségének a tudata, pedig azt hittem, ez nagyon távol áll tőlem. Mentségemre legyen mondva, Japán városok zajos nyüzsgése számomra inkább pozitív, mintsem negatív csalódás volt, nekem persze a Kairói káosz is tetszett.

Na de térjük vissza Kínára. Itt kissé más jellegű ellentmondással szembesültem érkezésemkor. Igazságtalanság lenne azt mondani, hogy Peking egy Patyomkin falu, bár az Olimpia miatt van benne valami. Talán találóbb az, hogy az állam itt a gazdag, nem a magánemberek. Vagy egyszerűen csak kiakasztott hogy kib*szottul ótvar a kolesz!

No kezdjük az elején. Magyar idő szerint 14-24-ig tartott a repülés szombaton, itt viszont már vasárnap reggel 6 volt, amikor megérkeztem. Vagyis a repülőn alig tudtam csak két órát aludni, hisz számomra még csak kora este volt, itt viszont indult a nap. Tudtam, hogy ha ledőlök nap közben aludni, akkor éjjel megint nem fogok tudni és csak rontom a helyzetem, úgyhogy 36 órát ébren kell töltenem, és átállok simán.

Reggel szemerkélő esőben érkeztem és olyan farmerdzsekis hőmérsékletre, pont mint otthon. Viszont a levegő szaga teljesen más volt: párás, az a tipikus trópusi szag, mint Indokínában. Fura, hogy megérzi az ember.

A katonai attasé kijött értem, ami nagyon rendes volt tőle. Mondta, hogy ha ismerős érkezik mindig ezt csinálják, körbe is vitt a városon. Mivel reggel fel7-re megérkeztünk az egyetemhez, és csak 8-kor nyitott a regisztrálás, elmentünk másfél órára autós városnézésre.

Hihetetlen Peking, a világ legmodernebb városa, talán csak Szingapúr versenyezhet vele, de még az se. Na meg Szingapúr egy kisváros ehhez képest. Hatalmas, jól megtervezett úthálózat, mindenhol modern épületek, parkok, tavak, csatornák. Hihetetlenül igényes és modern nagyváros.

Megmutatta hol vannak a külföldiek által is látogatott negyedek, ahol angolul is beszélnek, és felhívta a figyelmemet, hogy oda csak akkor menjek, ha már kitapasztaltam az árakat, mert simán 10x árat elkérnek a külföldiektől. Normál kínaiaknak szánt környéken viszont csak úgy 10%-ot lehet alkudni szerinte.

Van itt mindenféle kajálda, megdumáltuk, hogy imádjuk az indiait és tud egy helyet, ahol 50 yuanért annyit eszik az ember, amennyit bír. Amúgy a szobatársam is imádja az indiai kaját. Ő is tud egy ilyen helyet, de az bezárt. Remélem nem ugyanarról beszéltek.

Érdekes, hogy elég sok KFCt láttam, és elég kevés McDonnaldsot. Na nem baj, úgyis a KFC a kedvenc éttermem, ha már nagyon unom a kínai uzsonnákat. Meg az oroszt. Meg az indiait. Meg a japánt és koreait, meg a...

Egyébként mesélte az attasé, hogy nyílt magyar étterem is, de letértek az egyetlen igaz útról, ekhm, szóval elkezdték kínai ízlésvilág felé elvinni, és a káposztástésztát meg a töltött káposztát már kínai szósszal csinálják...blöeh.

Na a túra után kezdődött a beiratkozás, ami el is tartott délig legalább. Nagyon szépen megszervezték, egyetlen hiba az volt, hogy a pénztári résznél volt 5 pénztár azoknak akik tandíjat akarnak befizetni, és 1 db pénztár azoknak, akik az ösztöndíjukat felvenni. Na most ugyebár nem kell mondani, hogy az ott levők 3/4-e ösztöndíjas volt. De azért értékeltem az utalást, ami ebből a szervezésből kisütött "nem szeretünk fizetni. fizessetek inkább ti".

Meglepően sok európai volt, kb a felük, akiket láttam. Mindenféle nációkból, de orosz a legtöbb. Egyik sráccal össze is ismerkedtem, a fotó készítésnél (mert iszonyúra nem tűnt fel a "behívom" alján a felirat, hogy hozzak 8 igazolványképet) meg egy japán lánnyal, Ayakával. Japánhoz képest nagyon jól tud angolul.

Én meg szörnyen nem tudok kínaiul megszólalni. Az a három hónap, ami nyáron kimaradt borzasztóan lebutított. Hiába olvastam kínai cikkeket a nyáron, az nem segíti a beszédkésséget. Mivel Sanyi a lelkemre kötötte, hogy keressem az alkalmat a kínaiul beszélgetésre elmentem sétálni egyedül és valami kaját keresni, miközben a koleszen törtem a fejem. Sikerült megkérdeznem a fura péksüteményről, hogy mi van benne, de a választ már nem értettem. Mellesleg töltetlen volt...oké, effektíve egy kilapított szezámmagos zsemle, bár furán szójás a tésztájának az íze.

Na szóval a kolesz. Hát ugye kétágyas szobát kaptam, ahogy azt tudtam is előre. Viszont közölték, hogy a drágább jobb szoba az napi 90 yuen (vagyis 10 euró naponta, 150 napra...).

Megnéztem a koleszt még úgy 10 óra körül...hát elég borzalmas. Kb 10 négyzetméter, fehér falak, ágy az egy falap, rajta 2 cm matrac, egy asztal és egy beépített szekrény az én oldalam. Elég szűküs két személynek és nem túl szép, bár nem lepukkant belül.

Node a vizes blokk...brrr...mint egy NDK kemping vizes blokkja. Beton vájuk arcmosáshoz, egyetlen európai WC, a többi pottyantós...és az az egy pedig eldugult...egyel lentebbi szinten meg elázott az a fülke...végül találtam az épület túloldalán egy jó WCt. Ah, nagy volt a boldogság!

Mindenesetre a kolesz gáz, és amit a szobatársam mondott az még kevésbé bíztató. Mikor visszajöttem az ebédkeresésből, ami a zsömlével végződött (nem volt kedvem leülni ráment enni, de eszembejutott, hogy mit szólna Thirlen ha látná...), akkor találkoztunk. Egy román srác, tök jó fej. Először is kiderült róla, hogy nem lakik a szobában, hanem bérel egy lakást, itt csak a könyveit tartja. Másodszor kiderült hogy Mihálynak hívják (mármint gondolom Mihail vagy ilyesmi), meg hogy öt éve tanul már itt, vallás és kultúra szakon, épp tibetben volt pár hónapot, és extra poén: egy magyar tibetológus lánnyal. Aki épp aznap ugrott be hozzá, mert holnap megy haza, és látásból már ismertük egymást.

Szóval Mihály kellően elvont fickó, félig tibetológus, ott ez nem meglepő. Mondta hogy elköltözött a koleszból, mert nem bírta a zajt, kell a csönd a munkájához. Meg a hír, hogy patkányt láttak a folyosón se tetszett neki. Amúgy elmesélte, hogy egyik szobatársa éjjel részegen járt haza, egy másik meg a szobában őelőtte szexelt a csajával, aki meztelenül rohangált...öreg vagyok én már ehhez a kolesz élethez. Meg Mihály is, fél évvel fiatalabb nálam.

Szóval az idő nagy részében legalább enyém az egész szoba, azt egész kellemessé is lehetne tenni, de a vizesblokk, meg úgy az egész (a hűtőket venni kell a hallgatóknak és a folyosón lehet csak tartani, mindenkinek a szobája előtt ott a hűtő, tetején a mikróval a folyosón...éééérdekes). Szóval én is béreln fogok egy garzont szerintem.

Főleg hogy itt az egyetemen nem lehet normálisan jobb szobát szerezni. Sanyi azt mondta hogy ugpradeljek a 6-os épületre, ahol 3 egyszemélyes hálóhoz jár egy közös nappali és fürdő. De az napi 66 yuan, nem hajlandóak levonni belőle az itteni napi 30 yuanos szobám árát, és nincs szabadon, még drágábbak érhetőek csak el. 150 yuanért tudnák kivenni egy olyan kétágyas szoba mindkét ágyát, aminek saját fürdője van. Havi 4500-ért (130k Ft). Egy kicsit drága, Mihály havi 1700-ért bérel lakást rezsistől. Jó, max közlekedni kell az egyetemre.

Elvitt ebédelni, mutatott egy kellemes kajáldát, jót ettünk, meg elmondta hogy milyen ivóvizet vegyek és milyet ne. Állítólag jópár ivóvíz keményen klórozott és egyéb jót tartalmaz. Délután négykor elment a magyar lánnyal, én meg itt maradtam egy igencsak lassú internettel. Még egy ok a saját lakás beszerzéséhez, kell broadband.